EN     RO      facebook    instagram

Vendégelőadások a Stúdió Színházban

on .

Két budapesti vendégelőadás helyszíne a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza október 25-28. között. Kedden és szerdán a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója, A hosszabik út látható a Köteles utcában. Pénteken, október 28-án a Maladype Színház Én a szabadságot választottam című vendégjátékát tekintheti meg a közönség Balázs Zoltán előadásában.

Nick Hornby Hosszú út lefelé c. regényéből koprodukcióban készült a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság színházi nevelési előadása. Négy ember véletlenül egymásba fonódott sorsán keresztül vizsgálhatjuk az emberi kapcsolatok és a felelősség kérdéskörét, valamint ezek összefüggését a társadalmi viszonyokkal. Az előadás olyan atmoszférát teremt, amelyben fontos kérdésekről érdemben lehet beszélgetni, felesleges tabuk nélkül. A hosszabik út október 25-én, kedden 19 órától, majd szerdán 10 órától látható a Stúdió Színházban.


Egy szovjet tisztviselő politikai- és magánélete elevenedik meg a Maladype Színház Én a szabadságot választottam című előadásában október 28-án, pénteken 19 órától. A Viktor Kravcsenko regényéből készült egyszemélyes kiáltványt Balázs Zoltán tolmácsolja. Az 1946-ban írt, vádirattal felérő Kravcsenko-mű színházi előadásának üzenete ma egészen más, mint a hidegháború kezdetén, tétje pedig jóval nagyobb, mint a rendszerek közötti politikai-ideológiai állásfoglalás. Kravcsenko kérdése létkérdés: hogyan őrizhető meg és hogyan teremthető újra a „személyes szabadság emlékezete”, a saját döntésre, a saját élet választására való képesség és felelősség kulturális tapasztalata olyan körülmények között, amikor egy totális rendszer mindezt kiiktatandó, szükségtelen rossznak deklarálja? A Maladype Színház Balázs Zoltán művészeti vezető irányításával létrehozott előadásai új színházi nyelvvel kísérletező produkciók, melyeket a szakma és a közönség jelentős díjakkal honorált, és amelyek a Maladype társulatát a nemzetközi színházi élet egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb független formációjává tették.


Helyeket a Stúdió Színház jegypénztárában, a 0736 350 686 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen foglalhatnak.


Szeretettel várunk mindenkit!