EN     RO      facebook    instagram

Valaminek a második részével folytatjuk az évet

on .

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara január 20-án, pénteken 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban Vinnai András: Valaminek a második része című vígjátékát Keresztes Attila rendezésében.

Vinnai András saját szövegét a színházi ellehetetlenülés műfajába sorolja. A színpadi helyzeteket legkomolyabban felépítő, majd ugyanolyan gyorsan lebontó vígjáték, melyet a szerző Dr. Sivián Anna álnéven írt, a bibliai Tízparancsolat egyikét fekteti boncasztalra: Ne ölj! Van olyan Önök közt, aki már ölt? Embert, állatot, növényt, hangulatot, eszmét... Mindannyian bűnösök vagyunk. Valaminek a második részében egy olyan szürreális történet várja a nézőt, ami csak a színpadon fordulhat elő, vagy legalábbis egy narrátor a fejében, a publikum szeme láttára.

 

 

izenötször olvastuk el a szövegkönyvet, nem értettük. Aztán Keresztes Attilával is elolvastuk tizenötször, és még mindig nem értettük. – vallják a szereplők. Azért a második résszel kezdjük, mert az első vállalhatatlanra sikerült. – viccel a rendező. Az előadásban durva nyelvhasználat, esetenként humoros és semmilyen korosztálynak nem ajánlott jelenetek is előfordulnak.

Keresztes Attila rendezésében a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya látható. Az előadásban Barabás Hunor, Bálint Örs Hunor, Dunai Júlia Veronika, Gaál Attila Csaba, Gyarmati Éva, Hollai-Heiser Anna, Illés Alexa, Kádár Noémi, Kozma Gábor Viktor, Tóth Szilvia Lilla, Wessely Zsófia Anna másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak. A díszletet Lokodi Aletta és jelmezt Szőke Zsuzsa, harmadéves látványtervező szakos hallgatók tervezték.

A bemutatót követően január 26-án látható újra az előadás. A Stúdió Színház műsoráról bővebb információt a www.studioszinhaz.ro honlapon találnak.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!