EN     RO      facebook    instagram

És akkor bemutató a Stúdió Színházban

on .

 

 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara október 27-én, pénteken 19 órától mutatja be És akkor én most elengedlek, és felnövök! című előadását Hatházi András rendezésében.

 

 

 

 

Hatházi András Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas romániai magyar színész, rendező, drámaíró, író és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban felhagyott munkálatai után szabadúszó színészként, rendezőként többször dolgozott már együtt a kolozsvári Váróterem Projekttel. Most a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztályával dolgozik egy rendhagyó előadáson.
Hét színészhallgató, néhány téma, számtalan történet, millió mondanivaló. A múltjuk, a jelenük és a jövőjük ötvöződik ebben az előadásban. Kérdések, amelyeket feltehet bárki, problémák, amelyekkel önszántunkból aligha foglalkozunk. De ők most foglalkoznak, ők most megkérdezik, és próbálnak választ találni önmagukban vagy épp társaikban.


A produkció érdekessége, hogy a rendező által dramatizált, a szereplők, valamint évfolyamtársaik, Dőry Brigitta, Fekete Róbert, Nagy Norbert és Szabó J. Viktor által írt szövegek, monológok hangzanak el tömör másfél órában.

A „játékban” részt vesz, a megszólalás sorrendjében: Szilágyi Míra, Jáger Simon, Zsenák Lilla, Erős Brigitta, Mesés Gáspár, Bajkó Edina, Lukács Ivett Andrea végzős színészhallgatók. Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta, másodéves látványtervező szakos hallgató; zene: Fekete Hunor, harmadéves zenepedagógia szakos hallgató; produkciós munkatárs: Kelemen Roland, másodéves teatrológia szakos hallgató.

A bemutatót követően október 31-én látható újra az előadás.