EN     RO      facebook    instagram

Vendégelőadás művészetről és barátságról

on .

 

Május 12-én, szombaton Marosvásárhelyen vendégszerepel a Kézdivásárhelyi Városi Színház Yasmina Reza Művészet című darabjával, az előadást este 7 órától a Stúdió Színház Köteles Sámuel utcai termében tekinthetik meg az érdeklődők. Barabás Árpád rendezése a mindenkori művészettel kapcsolatos kérdéseket boncolgatva elsősorban a barátságról szól. 

 

Serge, Marc és Yvan régóta barátok, azonban egy jelentéktelennek tűnő nézeteltérés miatt úgy tűnik, veszélybe került ez a barátság: Serge óriási pénzösszeget fizet egy olyan kortárs művészeti alkotásért, mely Marc szerint teljesen értéktelen. Yvan igyekszik kibékíteni a feleket, azonban az esztétikai érzék és művészetfelfogás terén való nézetkülönbségek egyre erősödnek közöttük, míg végül elfeledettnek hitt korábbi sérelmeik is felszínre tőrnek.

Mi vajon hogy állunk a barátsággal? Nem háborít fel, ha olyant tesz a barátunk, amivel nem értünk egyet? Jó vele együtt nevetni másokon? Szeretjük-e őt akkor is, ha másképp vélekedik a világról, ha nem fogadja el a segítségünket, ha titkai vannak előttünk…? És ha gerinctelen, behízelgő alakká változik a barátunk, vajon a szemébe merjük ezt mondani?

Az előadás elkészítésében Barabás Árpád rendező munkatársai voltak: Szűcs-Olcsváry Gellért (díszletervező), Deák Katalin (dramaturg), Veress Emőke (ügyelő és súgó). Szereplők: Lung László Zsolt, Kolcsár József és Kiss László. Yasmina Reza darabját Bognár Róbert fordításában láthatja a közönség, az előadás a Bethlen Gábor Alap támogatásával került megvalósításra.

Jegyeink megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14-18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával.