EN     RO      facebook    instagram

Lángarc bemutató a Stúdió Színházban

 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 28-án, szerdán 19 órától mutatja be Marius von Mayenburg drámája alapján készült Lángarc című előadását Harsányi Zsolt rendezésében.


A bemutató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének előadása. Az Akadémiai Műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett a Stúdió Színház teret adjon más, kísérleti jellegű művészeti tevékenységeknek is, illetve, lehetőséget biztosítson az egyetem hallgatóinak és tanárainak arra, hogy – más marosvásárhelyi művészekkel közösen – alkotó munkát végezhessenek.


Marius von Mayenburg kortárs német író, a berlini Schaubühne dramaturgja és házi szerzője. Lángarc című, 1997-ben született drámáját először Münchenben és Frankfurtban, később Hamburgban mutatták be. A Kleist-díjas mű hatalmas sikernek örvend világszerte, több nyelvre lefordították, Londontól Tokióig jelentős színházak műsorának része.


Kurt és Olga testvérek, első látásra normális családban élnek, azonban hamarosan kiderül, hogy valami nincs rendben. Szüleik figyelmen kívül hagyják, hogy a testvérpár kapcsolata nem teljesen megszokott, és Kurt piromániája is egyre veszélyesebb. A történet az Y generáció feszültséggel teli kitörési vágyáról szól, a szülőktől való elszakadás azonban brutálisnak bizonyul.


Az előadásban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatói – Tompa Klára és Harsányi Zsolt – mellett három hallgató, Bajkó Edina, Pásztor Márk és Barabás Hunor lépnek színpadra. A produkció rendezőasszisztense Pignitzky Gellért (I. év magiszteri színész szak), díszlet és jelmeztervező Papp Gyopár (II. év látványtervező szak).


A bemutatót követően március 3-án, szombaton látható újra a produkció, melynek létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.