EN     RO      facebook    instagram

Mohácsi János a Parasztoperáról: "Pontosan tudom, hogy mit tudunk adni a gyerekeknek ezzel a produkcióval."

on .

Mohácsi János (fotó: Crăcea Adam)

 

Mohácsi János két előadása is látható jövő héten a Stúdió Színházban, a próbafolyamat alatt volt alkalmunk beszélgetni.

 

Hogy kerül Magyarország egyik legjobb rendezője Marosvásárhelyre oktatni?

Ez borzalmasan egyszerű. Az a helyzet, hogy a covid miatt leálltak a magyar színházak. Általában szakmányban rendezek egy évben négyet, sőt, van, amikor ötöt, de tavaly kevesebb munkám volt, annyira nem tudták kijátszani a színházakat. Én vendégrendező szoktam lenni, emiatt volt az, hogy amikor jött a hívás az egyetemről (már régóta szó volt róla, csak azelőtt tudták, hogy úgyse érek rá) el tudtam fogadni.

Két darabot rendezel, a Parasztoperát és a Tűzoltót, ugyanannak az osztálynak. Ez hogy alakult?

Úgy alakult, hogy a Parasztopera egy zenés darab és a szereposztás eleve több osztályból lett volna, nem akartam kicastingolni senkit, ezért döntöttem el, hogy a Parasztopera mellé rendezek egy Szép Ernő-szkeccset is.

Miért a Tűzoltót?

Egész egyszerűen nagyon nagyon régen láttam, Isten nyugosztalja, a Babarczitól. Az első kaposvári színész osztályban rendezte, és akkor lettem szerelmes a szövegbe. Addig nem rendeztem Szép Ernőt, azóta már túl vagyok a Vőlegényen, Patikán és szerintem még fogok mást is csinálni tőle. Azért a Tűzoltót, mert nagyon jó tananyag. Olyan végletes érzelmekkel dolgoznak, szerelemről és szexről van szó, ami ráadásul közel áll a korosztályhoz: van mit tanulni belőle. És van mit teljesíteni benne.

Mit mond a mai marosvásárhelyi közönségnek Szép Ernő?

Én ezt így nem tudom, nem tudom a választ. Olyan általános kérdés, mint hogy „miért játszanak Antigonét”. Hát azért, mert olyan mély problémával foglalkozik. Nem ismerem a vásárhelyi közönséget, amikor itt [Marosvásárhelyen] dolgoztam a színházban, akkor láttam őket más előadásokon, illetve a saját bemutatóimon. Ugyanúgy találkozott velük az Üvegcipő, mint ahogy otthon találkozott volna bármelyik színházban – ha nem jobban, egyébként. A Tűzoltó egy vizsgaelőadás, egy szkeccs, javasolni fogom, hogy tegyenek hozzá még egy Szép Ernőt, lehet még találni, és akkor az kiad egy teljes Szép Ernő-estét. És hogy miért pont a Szép Ernő? Nagyon egyszerű, hétköznapi dolgokból egész mélyre tud menni az emberi természetben, meg az emberi bűnökben és léhaságokban. És hát nagyon vicces, amit én nagyon szeretek. Ha valami mókás, annál könnyebb lenyelni a keserű pirulát, ha egyáltalán akad benne ilyen. Bár ebben azért akad. A férfi-nő kapcsolatok mindig konfliktusokkal terheltek, még akkor is, ha vannak benne időnként megnyugvások. Ahogy a nagyok mondják, vannak a kapcsolatban hullámhegyek meg hullámvölgyek. Ezt, szerintem, aki élt már életében kapcsolatban, márpedig az az ember nagyon ritka, aki nem, azoknak mind köze van a Szép Ernőhöz.

Pintér Béla Parasztoperája egy mindössze húsz éves szöveg, amivel dolgozol, és Szép Ernő Tűzoltójával ellentétben nem először. Miért esett a Parasztoperára a választás?

A Parasztoperában még hatványozottabban áll az, amit az előbb mondtam, ott már a halálos bűnök is megjelennek. Az emberi léleknek még nagyobb amplitúdóján játszik, még nagyobb dinamikával az emberi lélek húrjain – amelyik hülyeség jobban tetszik, azt tartsd meg. Tulajdonképpen – nézem innen, nézem onnan –, a Parasztopera egy görög tragédia. Hiába mondják, hogy Camus-től jön, meg mittudomén. Nem ez a fontos belőle, hanem az, hogy elkövettünk egy huszonöt éves bűnt, amit huszonöt év után már azt hisszük, hogy megúsztunk, és tulajdonképpen törvényesen meg is lehet úszni, de lelkileg nem lehet megúszni egy ilyen dolgot. Pláne azzal a csavarral, ami van a Parasztoperában. Annyira szép története ez a Pintérnek, hogy amikor először láttam, már akkor belezúgtam. Annak is van vagy – talán jövőre lesz húsz éve. Akkor mondtam a Pintérnek, hogy meg fogom rendezni. Nem fenyegetésnek szántam, hanem addig kutya nem játszott Pintért, nagyon érdekes módon senki nem játszotta. Borzalmasan büszke vagyok arra, hogy nekem sikerült a Pintér Bélának az írói munkásságát elindítani úgy, hogy idegen társulatok is játsszák, és ne csak a Pintér saját társulata. Rá is azt mondták, amit ránk szoktak mondani, az Iso-Marci-én [Mohácsi István, Kovács Márton, Mohácsi János – szerk. megj.] triászra, hogy ezek társulatra vannak írva, és senki más nem tudja megcsinálni. Már akkor gondoltam arra, hogy annak ellenére, hogy ami változtatásokat majd csinálni fogok benne (mert anélkül úgyse bírom ki), a Parasztopera annyira nagy darab, ez már a jótól tovább van, hogy érdemes megrendezni.

Másrészt, meg emiatt, amit mondtam már az érzelmekről, borzalmasan jó tananyag a színészeknek – mert ők azért már gyakorlatilag színészek. Két év múlva pályán lesznek, és főszerepeket kell majd játszaniuk. Ahhoz nagyon jó tanulmány. Sokat számít, hogy a szöveg végig énekelve van. A darab nem operai hangokra van írva, hanem hétköznapi hangokra, ámde képzett hétköznapi hangokra, amivel egy színészhallgatónak rendelkeznie kell. Ezt a képzett hangot még tovább fejleszteni, kordában tartani, képes lenni végigordítani másfél órát, az onnan már azt jelenti, hogyha szembejön egy zenés darab kőszínpadi körülmények között, akár egy nem operajellegű operett, vagy egy musical, akkor már nem rettennek meg tőle.

Ezen kívül azt is tudom, hogy borzalmasan fontos a zene, és a Kovács Márton az egyik legjobb szakember, akit ismerek Magyarországon. Tudom, hogy mit tud elérni a zenével, tudom, hogy a zenei képzés alatt mit tud elérni, és hála istennek borzalmasan jól találkoztunk a Strausszal [Strausz Imre István karmester – szerk. megj.]. Azt is nagyon komolynak tartom, amit Imre tud, és nagyon örülök, hogy így sikerült behúzni a melóba. Azt hiszem, hogy – illetve nem azt hiszem, hanem pontosan tudom, hogy mit tudunk adni a gyerekeknek ezzel a produkcióval.

Kovács Mártonnal régóta dolgozol együtt?

2000-ben dolgoztam vele először. Azóta csak vele dolgozom, mint zenésszel. Első közös munkánk volt a Megbombáztuk Kaposvárt, aztán jött a Csak egy szög, az 56 06, a Nemzetiben az Egyszer élünk, az Örkényben a Számodra hely, aztán független produkcióban a Dohány utcai seriff, és ami nem minden évben szökik ki az ember keze alól, a Radnótin az Egy piaci nap, amit Závadával közösen írtunk a regényéből.

Dohány utcai seriffről jut eszembe, hogy sokat dolgoztál diákokkal, színészhallgatókkal. Van-e különbség a profi társulatok és tanulók között?

Hát hogyne lenne. Akinek gyakorlata van a színpadon, azzal természetesen sokkal könnyebb dolgozni. Pláne akivel már én dolgoztam együtt, azzal sokkal könnyebb – egy rugóra jár az óránk, vagy mittudom én – egy nyelvet beszélünk. Hogyha mondok egy mondatot, akkor azonnal tovább csavarják. Azért is jó a Parasztopera, mert itt azzal nem kellett szöszölni, hogy én itt művelek a szöveggel, mert amúgy nagyonnagyon bele szoktam nyúlni. A Tűzoltó kapott belőle egy kicsit, de nem sokat. Nagyon szeretem, amikor egyszerre beszélnek emberek, közbeszólnak egymásnak, azonnal reagálnak a másikra, mint ez a való életben is van. A Parasztoperánál hálistennek ezzel a részével nem kellett időzni, de mondjuk itt is változtatgatok a szövegen, amikor jobb megoldás jut az eszembe, de az kicsit nehezebb, mert zenében kell megfogalmazni a Marcinak meg Imrének [Kovács Márton és Strausz Imre István zenei vezetők – szerk. megj.]. De mi volt a kérdés? Hogy másképp dolgozom a diákokkal? Olyan szinten nem dolgozom másképp, hogy az a fontos, amit szoktam mondani, hogy az atyaúristenünk a szituáció meg a konfliktus. Mindent annak kell alárendelni. Onnan jönnek majd a színészi megoldások, onnan alakul ki az egész történet (ami az én atyaúristenem: a történet), mert azt szeretem elmesélni. Ebben persze a diákok nem ott tartanak, ahol én, itt nagyobb felelősséget vállalok magamra. Ahonnan jöttem, a pesti színműről, ott is mondtam nekik, hogyha valamit rossznak éreznek, akkor azonnal szóljanak és toljanak le engem, mert én már negyven éve művelem ezt a szakmát, ők meg még csak kettő-három, és tanulják, tehát azonnal szóljanak, hogyha baj van. De igazából a gyorsaságban van különbség a kőszínházi társulatok meg a színészhallgatók között. Nem ismerem a helyszínt, nem tudom, hogy megy az első-másod-harmadév oktatása, tehát nem tudom, milyen erősek a követelmények – vagy milyen elnézőek – én csak a végtermékkel találkozom. De azt nem lehet, hogy ne követeljek tőlük.

Azt mondod, hogy a szöveget nem változtattad szokásos mértékben, a zene is valamelyest köt. A Parasztopera évekre visszamenőleg az egyik legnagyobb produkció, ami a Stúdió színpadán látható, több, mint negyven ember dolgozik benne. Mitől lesz ez tipikusan Mohácsi-előadás?

Nem tudom... Illetve tudom. Amikor a Thuróczy Szabolcs megnézte az egyik, még diákokkal csinált Parasztoperát, akkor azt mondta, hogy úristen, milyen boldog lenne, ha a Pintér elengedne annyit neki, mint amennyit én engedek a színészeknek. A Pintérnek az előadása egy óra, vagy egy óra öt perc, az enyém pedig mindenféleképpen egy óra harminc perc körül lesz. Most az a harminc perc, amit végig kell nézni a nézőnek pluszba, az nem feltétlen a semmi. Azok a csöndek, és azok a színészi játékok, amit én nem engedek, hanem követelek ki. Hogy mondjam, színészileg azt hiszem, ha – nem akarom megbántani a Bélát –, ha nem is mélyebben, de részletesebben van értelmezve a dolog. Ugyanakkor lehet, hogy így veszít valamit a hatásosságából, én ezt már nem tudom. Ezt külső szemmel kell megállapítani. Ezt a darabot én ennyi idő alatt tudom megrendezni. Ezen kívül kialakítottunk egy zenei nyelvet, ami a Marcié [Kovács Márton], amit lenyomott a Darvas Bence torkán. A kórus egyáltalán nincs az eredeti Parasztoperában. Ilyen szempontból, hogy most ennyien vannak benne, ez egy borzalmasan gazdag előadás. A kórus-részt én nagyon szeretem, amikor énekelnek az emberek, nagyon hatásosnak tartom. Diákként ott is föl lehet szedni valami tudást. Annak is örülök, hogy diákok csinálják a díszlet-jelmezt, ők is tanulnak ebből sokat, mert ez mégis más, mint amikor az osztályteremben csinálod a makettet. A gyakorlati színpadi munka sokkal többet jelent. Annak meg külön örülök, hogy sikerül összekalapálni egy nagy volumenű produkciót. Hátha a nézők is örülni fognak. Azt hiszem, hogy ez mindenféleképpen nézve hatásos előadás lesz.