EN     RO      facebook    instagram

Évadkezdő bemutató a Stúdió Színházban

on .

4x100 teaser

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara október 15-én, csütörtökön 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban Egressy Zoltán: 4x100 című darabját Sebestyén Aba rendezésében.

Egressy Zoltán a kortárs magyar drámairodalom ünnepelt szerzője. Közel húsz éve játsszák Magyarországon Portugál című drámáját, melyből nagy sikerű film is született. A 4x100 szereplői – egy gyúró, egy edzőnő és négy futónő – versenyre készülnek. A magyar nemzeti női futóváltó tagjai közt számtalan viszály bontakozik ki. Amit látunk, az öltözőben dúló ádáz küzdelem. Küzdelem férfi és nő, nő és nő között, vetélytársak és bajtársak között, céljaink és csalódásaink között.

Fesztiválon szerepelnek a marosvásárhelyi bábszínész hallgatók

on .

bab 1

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és teatrológia szakos hallgatói október 5-10 között részt vesznek a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol három alkalommal is bemutatkoznak a fesztivál- és szakmai közönség előtt.

Egyetemünk bábművészetet tanuló diákjai a Vásári játékok (III. év alapképzés, osztályvezető tanár Kozsik Novák Ildikó), és a Kézzel–lábbal, valamint a Papírmese (II.év magiszteri, osztályvezető tanár Máthé Rozália) című vizsgaanyagokkal kaptak meghívást a fesztiválra. Az előadások október 8-án lesznek megtekinthetőek a nagyváradi helyszíneken.