EN     RO      facebook    instagram

Orpheusz - vendégjáték a Stúdió Színházban

on .

2014-2015 OrpheuszNovember 25-én, kedden a veszprémi Kabóca Bábszínház Orpheusz című előadását láthatják a marosvásárhelyi Stúdió Színházban.

Mi a költő legnagyobb vágya? Az elismerés, de nemcsak saját koráé, hanem a későbbi évszázadok, sőt, évezredeké is. A kissé kiégett és kétségbeesett Orpheusz minden eszközt igyekszik megragadni, hogy ő és költészete halhatatlanná váljon. Azzal nem számol, hogy a hajsza közben egy sokkal fontosabb értéket is elveszíthet; a feleségét, Eurüdikét. Orpheusz kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy a költői halhatatlanság elérése csak a halálon keresztül lehetséges. De megmenekülhet-e egy kapcsolat ennyi áldozathozatal mellett?

Köteles utcai esték

on .

A tanitono foto Rab Zoltan-13November 20-án, csütörtökön este, a hét órakor kezdődő A tanítónő című előadást követően, közönségtalálkozóval várja a marosvásárhelyi publikumot a Stúdió Színház.

Új programsorozat indul a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában, Köteles utcai esték címmel. A szervezők célja párbeszédet kialakítani a színház közönsége és az előadást létrehozó diákok, tanárok és rendezők között.